Körmendi napok ötvenedszer

Augusztus 17-től 20-ig tartják a város legnagyobb rendezvényét, a Körmendi Napokat. Idén rendkívül színes forgatagot kínál a Körmendi Kulturális Központ augusztus derekán. Újra megtelik élettel a belváros, lesz Bor utca, gasztronómiai kínálattal és élményétkekkel, naponta térzene a 120 éves Fúvószenekarral és vendégeikkel. Fellépnek helyi művészeti csoportok, hagyományőrző táborba invitálnak a Batthyány Lovasbandérium tagjai és a Régió Egyesület íjászai. Itt lesz az I. Nemzetközi Anyósfesztivál, fantasztikus koncertekkel várják a nagyérdeműt, valamint könnyed, nyári kikapcsolódásra a színház szerelmeseit, a néptáncgála pedig ismét nagyszerű hangulatot ígér. A Rába-parton szárazföldi-, vízi- és légiparádéval köszöntik államiságunkat és az új kenyeret, ahogy teszik azt immár 49 éve.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek