Mintegy 100 millió forint uniós támogatást nyert el komplex vállalati technológia-fejlesztésre a Csöngén működő Binder Kft. az Új Széchenyi Terv pályázatán - közölte a cég az MTI-vel. Az 1995-ben megalakult cég a 450 millió forintos összköltségvetést meghaladó beruházásból automatizált hajlító központot fejleszt. A projekt megvalósításával 30 százalékkal tudják növelni a vékonylemez gyártási kapacitást. A Kft. a tervezett fejlesztésekhez új alkalmazottak felvételét is tervezi. Fő tevékenységük a bojlergyártás, valamint az ipari létesítmények és erőművek acélépítmény-alkotóelemeinek gyártása és összeszerelése. A cég a közelmúltban benyújtott egy új pályázatot is, az 523 millió forintot meghaladó összköltségű projekt megvalósításához 150 millió forint támogatást nyertek el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!