A nyári időszakban több rendezvényhez kapcsolódó véradást is szerveznek, így a Sitkei Rockfesztivál mellett a Savaria Történelmi Karneválon is három napon át várják a Vöröskereszt munkatársai a segíteni vágyókat 10 órától este 7 óráig a Ferences kertben. Minden véradó belépőjegyet kap majd a Romkertbe- mondta el rádiónknak Vinczéné Kenedli Csilla a Vas megyei Vöröskereszt igazgatója. Bárki adhat vért miután a taj kártyáját és a személyi igazolványát felmutatta, aki elmúlt 18 éves, egészséges, és a legutolsó véradása óta eltelt legalább 3 hónap. A Vöröskereszt munkatársai arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy véradás előtt és utána is figyeljünk a megfelelő folyadékpótlásra. Az igazgatónő hozzátette: a nyári időszak a legnehezebb hiszen ilyenkor növekszik meg leginkább a vérigény, ugyanakkor ilyenkor a terjedő vírusok miatt sokan betegségekkel küzdenek, ezért nem adhatnak vért, a szabadságolások miatt pedig ezekben a hónapokban sem a gyárakban, sem az intézményekben nem szerveznek véradást. Ennek ellenére Vas megyében nincs vérhiány- hangsúlyozta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!