A Mozimaraton ma délelőtt 10 órakor kezdődik, és a tervek szerint holnap este 8 órakor ér véget a művelődési központ artmozijában. Aki a teljes maratonon részt kíván venni, vállalja, hogy kétóránként 15 perc pihenéssel, alvás nélkül a végignézi a vetítést. Összesen tizenhét filmet mutatnak be a szervezők. A teljes Mozimaratonon csak igazoltan 18 évüket betöltött, orvosi igazolással rendelkező személyek vehetnek részt. Aki végig kitart, örökös ingyenes mozibérletet kap. Annak pedig, aki 24 óránál tovább marad, december 31-éig szóló mozibérlet jár jutalomként.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!