Kőszegi posztógyár – átsorolva

Az egykori posztógyár igazgatási épületét egy kft. vásárolta meg. Az értékbecslő alapján megállapított 32 millió forintos árat a vevő túlzottnak tartotta, ezért azt a képviselők – az érvényes szabályozás szerint 20 százalékkal mérsékelték, és ez lett az eladási ár is. Indoklásként elhangzott, hogy évek óta nem volt vevői érdeklődés az épületre. Júliusban az ingatlan hasznosítása érdekében a rendezési tervben meghatározandó besorolásra a vásárló módosítási kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz. Azt kérte, hogy a jelenlegi gazdasági, kereskedelmi szolgáltató terület besorolás helyett az igazgatási épület olyan kisvárosi lakóterületi kategóriába kerüljön, ahol a kereskedelmi és szolgáltató funkciók mellett lakásokat is lehet építeni. A változtatást a képviselők megszavazták.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek