Visszafogottan nyári idő szerda estig

Szerda reggelig az északkeleti megyékben sok lesz a felhő, csak hajnaltájt csökken a felhőzet, de helyenként eső, zápor így is előfordul majd - az ország többi részén azonban túlnyomóan derült idő várható. Szerdán az északkeleti országrészben még időnként megnövekszik a felhőzet, arrafelé eleinte kisebb csapadék kialakulhat, másutt napos, száraz időre van kilátás. Az északi, északnyugati szél megélénkül, kedden főként a középső országrészben időnként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7, 15 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán nagyrészt 24, 30 fok között alakul, északkeleten lehet néhol ennél kissé hűvösebb.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek