A hétvégén rendezik meg a hagyományos Öbölátúszást Balatonfüred és Tihany között, 3 és fél kilométeres távon. A verseny, amelyet első ízben 1992-ben bonyolítottak le ugyanitt, idén kétnapos lesz. A fő attrakció a szombaton 12:30 órára kiírt klasszikus, bárki által teljesíthető 3,5 kilométeres verseny, míg vasárnap családok és csapatok versenghetnek egymással. Németh Zsolt főszervező az MTI-nek szerdán elmondta, hogy az eseményen köszönteni akarják a londoni olimpikonokat is, akik közül Gyurta Gergő biztosan indul az öbölátúszáson is. A résztvevőkre az előrejelzések szerint jó idő és kellemes hőfokú víz vár.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!