Gyógynövényboltot nyit a Karitász Szombathelyen

A jótékony gyógyulás jegyében a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász gyógynövény boltot és teázót nyit a Püspöki palota melletti üzletsoron. A korábban Karitász-boltként működő helyiséget a Szombathelyi Egyházmegye újította fel. Az üzletnyitás a Kríziskamra program szerves része: a boltban árusított gyógynövényeket a program során felépült nagylengyeli Szent Család Szociális Központ és a vásárosmiskei Levendula-ház nappali ellátásban részesülő lakói szakértői közreműködéssel gyűjtik. Elvitelre és helyi fogyasztásra az üzlet mások mellett levendula, menta, citromfű és cickafark teákat is kínál. A boltban lehetőség nyílik a gyógynövényekből főzött teák kóstolójára. A Castellum- Teaház bevételeit a rászorulók segítésére fordítja a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek