Nicknél is tilos vízitúrázni

A Rába folyón a Szentgotthárdi duzzasztóműnél a duzzasztó átépítése miatt előreláthatóan 2013. március 15-ig építési munkálatok folynak, így ez a szakasz munkaterületnek minősül. Az építés befejezéséig a Rába folyó e szakaszán a vízi közlekedés tilos. A lezárt szakasz felett és alatt a kenuk, kajakok kivételére és vízre tételére alkalmas helyek vannak. Az illetékes rendőri szerveket tájékoztatták, akik a helyszínt fokozott figyelemmel kísérik. A fentiekről a helyszínen információs táblákat helyeztek el, de az igazgatóság honlapján is lehet tájékozódni a feltételekről.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek