A fürdőzők jónak tartják a Balatont

A fürdőzők idén is átlagosan jó minősítést adtak a balatoni strandok szolgáltatásaira. A balatoni strandokat bemutató balatontipp.hu idei szezonban végzett felmérésének eredményéről Győrffy Árpád szerkesztő számolt be pénteken az MTI-nek. A portál negyedik alkalommal szervezte meg strandértékelő akcióját, amelybe az idén 2566, a többszöri voksolás megakadályozása érdekében saját adatait is megadó személy kapcsolódott be. A honlap működtetői csak azoknak a strandoknak az eredményét hozzák nyilvánosságra, amelyeket minimum 35-en minősítettek. Ennek a kritériumnak 29 strand felelt meg.

A szavazóknak az iskolai értékelésnek megfelelően kellett osztályozniuk a szolgáltatásokat tíz témakörben. A minősítés alapján a strandok mindegyike elérte a 4-es osztályzatot, de a szolgáltatások esetében jelentős különbségek mutatkoztak. A legnegatívabban, a korábbi évekhez hasonlóan, a parkolási lehetőséget értékelték a vendégek. Az alacsony vízszint és egyes strandok iszaposodása miatt több strandnál is romlottak a víz állapotára és az úszási lehetőségekre adott osztályzatok. A strandolók továbbra is nagyon pozitívan értékelték a zöldterületeinek gondozását, az illemhelyek tisztántartását, a játék-, illetve sportolási lehetőségek bővítését.

A legjobb eredménnyel, 4,66-os átlagosztályzattal az balatonfüredi Kisfaludy strand végzett, amely a tavalyi 6. helyről került az élre. A korábban kétszer is első helyen végző gyenesdiási Diási Játékstrand az idén második lett 4,63-os átlaggal, a harmadik helyet pedig a tavaly második helyezett, az alsóörsi községi strand nyerte el 4,61-es eredménnyel.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek