Ausztriában nyaralt Orbán Viktor és családja

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtó­főnöke a Blikknek elmondta: kedd délután indult a kormányfő, felesége és az ötből három gyermekük egy kerékpártúrára Ausztriába, a Fertő-tó partjára, naponta 50 kilométert tekertek, megnézték Rusztot és más környékbeli városokat. A nyaralás pénteken ért véget, a család hazaautózott Felcsútra. Orbán Viktor már a Puskás Akadémia ügyeivel foglalatoskodott, szombaton hivatalosan is véget ér a szabadsága, augusztus 20-án, hétfőn ünnepi rendezvényeken vesz részt, kedden pedig már a szokásos hivatali teendőit látja el. A kormányfő szabadsága első felét Felcsúton töltötte, ahol többek között fociedzések nézésével kapcsolódott ki, és az ottani házában nézte az olimpiai közvetítéseket is - olvasható a lap szombati számában.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek