Mucsi Nóra, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: a baleset reggel az M7-es autópálya 21-es kilométerénél történt, két személygépkocsi ütközött, az egyiknek a kereke is kitört. A balesetben egy ember sérült meg, őt a mentők kórházba szállították. Az ütközés miatt egy ideig le volt zárva az érintett szakaszon a belső forgalmi sáv, amelyet azóta már megnyitottak, de hatalmas dugó alakult ki a sztráda kivezető szakaszán - mondta a sajtóügyeletes. Az Útinform tájékoztatása szerint a kocsisor több kilométer hosszú.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!