A nyár végéhez közeledve a gyermekek táboroztatása is befejeződött a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász közelmúltban felújított nardai gyermektáborában. Az elmúlt nyolc héten több mint 500 gyermek hasznos időtöltéséről gondoskodtak a Karitász munkatársai és önkéntesei. Tapasztalataik szerint a tábor célja idén is megvalósult, a résztvevők élményekkel gazdagodtak a nyár folyamán. A tábor a gyerekek erkölcsi nevelését is szolgálta, elsajátíthatták a megfelelő kommunikáció és magatartás képességét, valamint fejlődött a fiatalok elfogadókészsége, erősödött a közösség összetartása –számol be a martinus.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!