A színház után most büntetés-végrehajtási intézetben is bemutatják a Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházának előadását. A fiú a tükörből című darabbal Győr, Kecskemét, Tököl és Debrecen mellett Szombathelyen is vendégszerepelnek. Az előadások után Makranczi Zalán és Perjés János színészek börtönnaplót írnak az átélt élményekről. Kampányuk fő mondanivalója: a fiatalkorúak ellen családon belül elkövetett erőszakra való figyelem felhívása, alkohol- és drogprevenció, valamint kiút mutatása a függőségek világából. A cél, hogy az intézmények, hatóságok, segítő szervezetek nagyobb teret kapjanak, a családon belüli erőszak sértettjei pedig elmenjenek problémáikkal a megfelelő szervekhez és változtassanak életükön, gyermekeik életén.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!