Esernyőfesztivál volt a faluban immár ötödször, és ezúttal is nagyon sok embert vonzott. Több mint kilencven éve, hogy az uraiújfalui Balogh fivérek feltalálták az összecsukható esernyőt. Ennek megünneplésére a községben a múlt hét végén az Uraiújfaluért Egyesület szervezésében immár ötödik alkalommal rendezték meg az Esernyőfesztivált. Pénteken késő délután esernyős felvonulás hívta fel a figyelmet a programsorozatra, másnap pedig más fellépők mellett a sitkei citerazenekar, majd a sárvári mazsorettek szórakoztatták a nagyérdeműt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!