Megújult a Kerkafalva és Nagyrákos közötti út

Közel 261 millió forintos európai uniós forrásból megújult a Vas megyei Nagyrákos és a Zala megyei Kerkafalva közötti három kilométeres összekötő út - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretein belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósult beruházást kedden adták át. Összesen 261 millió forintos európai uniós támogatással teljesen megújult a három kilométernyi útszakasz. A burkolatot megerősítették, a jobb vízelvezetés érdekében kiszélesítették, valamint oldalárkokat építettek ki, a már meglévő vízelvezető árkokat pedig kitisztították. Az MK közölte: az Új Széchenyi Tervvel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. jelenleg 192 négy- és ötszámjegyű mellékútszakasz felújításának lebonyolítását végzi, összesen 1.265 kilométeren. A várhatóan 2013 végéig megvalósuló program összköltsége több mint 104 milliárd forint.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek