A Fekete István Állatvédő egyesület gondozásában élő körülbelül fél éves fekete kutyák a szokásos 8 ezer forint helyett 3500 forintért- a mikrochip áráért- örökbe fogadhatóak. A leendő gazdának tesztet kell kitöltenie az állattartáshoz kapcsolódó ismeretekről, és arról, hogy hova fogja vinni a kutyát. Ezenkívül szerződés aláírásával többek között azt is garantálnia kell, hogy nem tartja majd pórázon a leendő házi kedvencet, valamint hogy az ingyenes ivartalanítási lehetőséggel élve megakadályozza az állat szaporodását. A karnevál idején, a Civil korzón minden nap este hat óráig megtalálható az egyesület, és az örökbefogadásra váró 20-25 kutya is - mondta Csollányné Horváth Krisztina az egyesület elnöke.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!