A látogatók harmada csak nézelődik a plázákban

Az összes látogató egyharmada jellemzően csak nézelődik a bevásárlóközpontokban és pénzköltés nélkül távozik - derül ki a GfK Hungária piackutató 2010-2012 közötti felméréseinek összesített adataiból. A cég által az MTI-hez eljuttatott szerdai közlemény szerint azok, akik vásároltak, átlagosan kicsivel több mint 7.000 forintot költöttek el. Országosan igen nagyok az eltérések: vannak olyan vidéki plázák, ahol átlagosan 3.000 forint körül költenek a vevők, míg néhány fővárosi helyszínen ez az összeg meghaladja a 10.000 forintot is. A kutatóintézet által vizsgált 19 bevásárlóközpont látogatóinak 57 százalékát adják a nők és 43 százalékát a férfiak. Az egyes helyek között azonban jelentősek a különbségek, van olyan pláza, ahol a férfivevők aránya a 60 százalékot is megközelíti.

A látogatók csaknem 80 százaléka nem utazik 30 percnél többet azért, hogy elmenjen egy bevásárlóközpontba. Kivételt jelentenek a nagy alapterületű, de egyedi attrakcióval is rendelkező fővárosi létesítmények, illetve néhány, regionális központként is funkcionáló vidéki központ. Azok a helyszínek, ahová többet utaznak a vásárlók, nagyobb arányban számíthatnak arra, hogy a látogatóból vásárló is lesz.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek