A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Burgenlandi és a Stájer Tartományi Kormányhivatallal közösen vesz részt az úgynevezett OPENWEHR projektben, melynek legfőbb célja a határon átnyúló átjárhatóság megvalósítása a Rába egész vízgyűjtőjére nézve, és ezzel az árvízvédelmi feladatok megoldása ökológiai állapotjavítással egyetemben. A magyar projektrész keretein belül megújul a szentgotthárdi duzzasztó, hallépcső épül, továbbá kialakítanak egy csónakcsúszdát, mely a remények szerint a vízi turizmus fellendülését is eredményezi a Rábán.
A projekt során Stájerországban hallépcsőt építenek ki, és revitalizálják a holtágat a hohenbruggi erőmű területén, Burgenlandban pedig a neumarkti erőművet is átépítik. Az Európai Unió és a Magyar Állam által 1.1 millió euróval támogatott szentgotthárdi projekt jövő év márciusában fejeződik be.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!