Bővül a GYSEV Zrt. járműparkja

A vasúttársaság három használt vezérlőkocsit vásárolt az Osztrák Szövetségi Vasutaktól. Az osztrák gyártmányú Schlieren típusú vezérlőkocsik a vonatok fordulóinál jelentenek könnyebbséget: a szerelvény mindössze néhány perc várakozás után visszaindulhat, hiszen a mozdonyt a vezérlőkocsiról is lehet irányítani. A kocsik léghűtéses rendszerűek, berendezésüket, belső terüket még Ausztriában felújították. Már mindhárom a GYSEV-nél van, szeptemberben a cég szakemberei felkészítik a vezérlőkocsikat a szükséges hatósági vizsgákra, közben zöld-sárga színt kapnak, majd várhatóan október elejétől állnak forgalomba. Segítségükkel várhatóan rövidülhetnek a menetidők, emellett ugyanannyi vonat leközlekedtetéséhez kevesebb kocsi is elég.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek