Röviden
Pénteken kora délután Azerbajdzsánba érkezett Ramil Sahib Safarov, aki eddig Magyarországon töltötte börtönbüntetését. Azerbajdzsánba érkezése után Ilham Aliyev államfő kegyelmet adott a gyilkosnak, aki így nem tölti le büntetése hátralévő részét. A magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a kormány.hu-n fél egykor kiadott egy közleményt, amelyben az szerepel, hogy a Safarov Azerbajdzsánban folytatja büntetésének végrehajtását. A nemzetközi sajtó ekkor már megírta, hogy a baltás gyilkost országában azonnal szabadon bocsátották és kitüntették.
A világ velünk foglalkozik, mindenki egy elfogadható választ vár Magyarországtól, amely egyelőre még csak a strasbourgi egyezményekre hivatkozik. A valós kérdés azonban az, hogy a várható események tudatában ki engedélyezte ezt? Az azeri politikai helyzet illetve az örvényekkel szembeni nézetek ismeretesek voltak, de még az örmények is nemrégiben Navracsics Tibor tudtára adták, hogy Safarovot otthon hősként fogják ünnepelni. Ennek ellenére kiadtuk. Ennyire buták vagyunk? Az olajország megvett minket kilóra? Nem szeretjük az örményeket? - ezen kérdésekre keresi és várja a választ a világsajtó, a közösségi odlalak különféle csoportjai, és a külügyminisztériumok.
A gyilkosság, és annak okai
Safarov a NATO békepartnerségi programja keretében Magyarországon tanult. A vád szerint 2004-ben egy éjjel baltával agyonverte alvó örmény katonatársát a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában. 2007 februárjában jogerősen életfogytiglani börtönre ítélték, előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és emberölés előkészülete miatt. Az ítélet szerint Ramil Safarov Sahib azért lépett be a hadseregbe, hogy minél több örményt öljön meg. A vádlott, amikor az örményeket mosolyogni látta, úgy érezte, úgy viselkednek, mint a győztes hadsereg tisztjei a leigázottakkal szemben. Az azeri férfi bosszúvágya folyamatosan nőtt az örményekkel szemben. Az azeri vádlott vett egy baltát és egy fenőkövet, majd ezeket a szálláshelyén elrejtette. Másnap hajnalban benyitott a sértett szobájába, felkapcsolta a villanyt, többször rávágott a nyakára, fejére, mellkasára és végtagjaira, a sértettet gyalázó szavakat kiáltott és az áldozat fejét majdnem elválasztotta testétől.
Az örmény-azeri konfliktus egyik fő oka az Azerbajdzsán délnyugati részén, az örmény határ közelében fekvő Hegyi-Karabah. A viszály két évszázados, de a legújabb kori története 1991. szeptember 2-án kezdődött, amikor kikiáltották a Hegyi-Karabah Köztársaságot. Ezt Baku nem ismerte el. - forrás: index.hu
Magyarország álláspontja
Egyelőre semmiféle álláspont nem született, “Magyarország a nemzetközi szerződéseknek megfelelően járt el.” - a kormány elviekben már fogalmazza ennél hivatalosabb válaszát az ügyben. Ami tudható, hogy Safarovot hazaengedték Azerbajdzsánba, egy 1983-as strasbourgi Európai Egyezmény alapján, amely szerint a fogvatartott kérvényezheti, hogy hazájában tölthesse le büntetését. Ezzel nincs is semmi gond, a külügy jelezte, hogy Safarov hazájában folytatja börtönt. Ennel ellenére (ahogy az várható volt, s ahogy az örmények is előre jelezték) Safarov hazaérkezése után kegyelmet kapott az elnöktől, őrnaggyá léptették elő, hősként ünneplik.
A Fidesz teljes mértékig azonosul a kormány hivatalos álláspontjával. "Ez egy nemzetközi jogilag rendezett és lezárt ügy" - ezt nyilatkozta Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője szombaton.
Örményország megszakította a diplomáciai kapcsolatot, a magyar konzulátust megdobálták, zászlaját letépték
Azerbajdzsán hálás a hivatalos magyar segítségért, ezt nyilatkozatukban is jelzik, Örményország megszakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatot.
Egy videó is fellelhető már az interneten, amelyben az Örményországban lévő magyar követség zászlaját letépik az épületről, megtapossák, Safarov fotóit égetik, s paradicsommal dobálják meg az épületet.
Szapáry György washingtoni magyar nagykövet az MTI-nek elmondta, hogy péntek délután mintegy féltucatnyi örmény tüntető tiltakozott két órán át az amerikai fővárosban működő magyar diplomáciai képviselet előtt.
Magyarország messzemenően tiszteletben tartja a keresztény Örményországot, továbbá az örmény nép kultúráját és hagyományait. Magyarország az örmény fél diplomáciai kapcsolatokat érintő lépését sajnálatosnak tartja.
Összefüggések
Orbán Viktor 2012 júniusában tett azeri látogatásakor találkozott a köztársasági elnökkel, a miniszterelnökkel és az állami olajipari vállalat vezérigazgatójával. A gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése kapcsán találkoztak, hivatalosan nem volt szó Safarov ügyéről. Azt viszont már Azerbajdzsánban nyilatkozták, hogy az Orbán Viktorral való tárgyalás is az előkészítés része volt. Persze mindez a hivatalos álláspont hiányában csak találgatás marad, így arra továbbra is mindenki feszült figyelemmel vár. Nem tudható, hogy milyen megállapodás, egyezség született a két ország közt, zárt ajtók mögött.
Washington is válaszokat kér
"Az Egyesült Államokat nagy mértékben aggasztja a hír, hogy Azerbajdzsán elnöke kegyelmet adott Ramil Safarov katonatisztnek" - írják az amerikai külügyminisztérium közleményében. "Aggodalmunkat fejezzük ki Azerbajdzsán elnökének döntése miatt, és magyarázatot várunk" - írják a továbbiakban. Mindenki válaszokat, magyarázatot vár, feszült figyelemmel várjuk, a "megfeleltünk a nemzetközi jogoknak és eljárásnak"-nál hivatalosabb, kimerítőbb választ, ha már ismét kokikat osztogatunk, magunknak.