Az országos rendezvénysorozathoz kapcsolódóan szeptember 15 és 16-án családi programokkal várják a múlt iránt érdeklődőket az Iseum Savariense munkatársai. Szombaton az Iseum sokat szenvedett oszlopairól szóló előadás és filmvetítés van terítéken. A hatalmas márvány oszlopfejezet gipszkiegészítéseit pedig visszabontják, hogy a szakemberek "élőben" mutathassák be a rekonstrukció és restaurálás folyamatát és eredményét. Vasárnap délután majd a közelmúltban elkészült római mozaik megmentésének műhelytitkaiba avatják be a látogatókat. Előzetes bejelentkezés alapján ismét látogatható lesz az OTP bankfiók alatti utca és csatornarészlet is. A kicsiknek szánt programok között pedig szerepel játékos terepi régészkedés, fémkeresőzés, ókori kézműves foglalkozások és antik társasjátékok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!