Évi 130 milliárd elcsalt ÁFA

Az élelmiszerek kereskedeleménél négy adóforintból egy nem folyik be a költségvetésbe - írja a Magyar Nemzet. A lap hétfői számában az Ernst and Young adótanácsadó elemzését ismertetve azt írta: legalább 130 milliárdos veszteséget okoznak a zöldség-, a gyümölcs-, a hús- és a baromfitermékek, a növényolaj, a kávé, a cukor, a tej- és a malomipari cikkek jogsértő kereskedelmére szakosodott illegális körök.

Az adótanácsadó szakembere elmondta: a körhintacsalásnak nevezett áfa-csalási módszer egyik válfaja az "export módszer". Ebben a cégek EU-exportra veszik meg a terméket áfa-fizetés nélkül, azonban utóbb több cégen keresztül azt Magyarországon értékesítik. A másik típus az import módszer, amelyben EU-n kívüli országból hoznak be élelmiszert, ennek egy részét legálisan értékesítik, a másikat papíron az EU-n kívülre szállítják, miközben fiktív számlával belföldön adják el.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek