Amerikai nő hajtott vonat elé Csákánydoroszlónál - videóval

A sofőr figyelmetlenül hajtott rá a sínekre és az éppen arra haladó 100-120 km/h sebességgel haladó vonat elé került. Már nem tudtak rajta segíteni.

Csákánydoroszló felől tartott Kemestaródfa irányába egy személyautó, amelynek sofőrje figyelmetlenül hajtott rá a sínekre és az éppen arra haladó 100-120 km/h sebességgel haladó személyvonat elé került.

Halálos vonatbaleset Csákánydoroszlónál
A sofőrön már nem tudtak segíteni
Tánczos Mihály

A beleset következtében a személyautót vezető amerikai állampolgárságú nő életét vesztette, az utasként mellette utazó nő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. őt mentőhelikopter szállította kórházba.

A Szentgotthárd-Szombathely-Sopron viszonylatban közlekedő személyvonat az ütközés helyszínétől kb. 800 méterre tudott megállni. Az elsődleges adatok alapján a pálya illetve a mozdony nem sérült meg komolyabban. A személyautó az ütközés után lepattant a mozdonyról, lezuhant a töltésen és több fenyőfát kitörve állt meg a rézsüben.

Halálos vonatbaleset Csákánydoroszlónál
A súlyosan sérült utast mentőhelikopter szállította kórházba
Tánczos Mihály

A gépjármű teste annyira megsérült, hogy nem volt szükség arra, hogy tűzoltók vágják ki a sérültet. A roncsot a körmendi tűzoltók egy fenyvesen keresztül vontatták ki egy földútra, emiatt több nagyméretű, karácsonyfának szánt fenyőt is ki kellett vágniuk. A balesetben megsérült egy fa tartóoszlop, ezt szerdán cserélik ki a GYSEV munkatársai. A vonalon 18 óra után indulhatott meg a vonatközlekedés, a szerelvények 20 kilométeres sebességgel haladhattak át az érintett kereszteződésen.

Halálos baleset Csákánydoroszlónál - videó

Információink szerint a sofőr amerikai állampolgárságú volt, de a közeljövőben folyamodott volna magyar állampolgárságért. A baleset idején a VW Golfot vezető hölgynek szemből sütött a nap, fényjelző készülék az út jobb oldalán volt és megfelelően működött. A balesetet a személyautó vezetőjének figyelmetlensége okozhatta. A vonaton senki nem sérült meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló