A diákmunka-visszaélésekre figyel a Jobbik

A párt ifjúsági tagozata a szombathelyi iskolák környékén több ezer szórólapot osztott szét - hangzott el egy pénteki sajtótájékoztatón. "Diák vagyok, nem rabszolga!" címmel indított kampányt a Jobbik ifjúsági tagozata. Körülbelül 200 ezer diákmunkás van az országban, és esetükben nagyon gyakori, hogy elmaradnak a beígért bérek és juttatások vagy éppen a munkaidejükkel élek vissza. Mind a diákmunka, mind a panaszok jellemzőek Vas megyére is. A Jobbik most egyrészt országos jogsegélyszolgálattal áll a diákok rendelkezésére, másrészt szorgalmazza, hogy a kérdés téma legyen az osztályfőnöki órákon is. A kampány lényeges eleme egy ingyenes, anonim panaszbejelentő portál, ahova máris számos bejelentés érkezett. A bejelentéseket megvizsgálják a jogi szakértők, és ha szükséges, a párt országgyűlési képviselői továbbítják ezeket a kormányhivataloknak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek