Az autómentes napon, szeptember 22.-én, „Hagyd hátra járgányod, pattanj inkább bringára!” – jelmondattal rendezte meg idén második alkalommal a Holdfény Liget a 10 órás kerékpáros körversenyét! A terepkerékpáros versenyen 64-en mérték össze erejüket. A versenyzők közül kiemelkedően teljesítettek a gyengébbik nem tagjai, nyolcan szálltak be a férfias versenybe az urak közé. Összesen 17 egyéni versenyző, 4 duó és 10 csapat indult. A verseny érdekessége az erdei tereppálya, mely több mint 2 kilométer hosszú, 48 méteres szintkülönbséggel. A legtöbbet Németh Gábor tekerte, ő 89 kört tett meg, azaz több mint 182 kilométert. A Holdfény Liget jövőre is megrendezi 10 órás körversenyét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!