A sárvári Gondozási és Családsegítő központ Gyermekjóléti szolgálata helyettes szülőket keres. A feladatot vállalók a krízishelyzetbe jutott szülők gyerekeire vigyáznak majd, a szülő jogait tiszteletben tartva, maximum fél évig. A programban résztvevőknek tanfolyamon kell majd részt venniük- mondta el Hámoriné Németh Edit intézményvezető. A gyermekjóléti szolgálat várja azok jelentkezését is, akik esetleg régi de jó állapotú játékokat, ruhákat tudna felajánlani az intézménynek- tette hozzá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!