MSZP: csőd fenyegeti Budapestet

Az MSZP budapesti szervezete szerint a forráskivonás miatt nagyjából a jövő év közepén csődbe mehet a főváros. Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján arra a Félidőben 2012 című kiadványra reagálva beszélt erről, amelyet a főváros vezetősége jelentetett meg az elmúlt két év eddigi tevékenységéről és a további tervekről. A szocialista politikus szerint nincs mire büszkének lenniük a városvezetőknek, szerinte ugyanis a budapestieknek nyújtott szolgáltatások drasztikus leépítése tapasztalható. „A 2013-as költségvetés még mintegy 80 milliárd forintos veszteséget akar okozni a városnak” – indokolta kijelentését, hozzátéve, hogy a főpolgármesternek el kellene érnie a kormánynál, hogy legalább a főváros működőképességét finanszírozza.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek