Megkezdődött a kukorica betakarítása Vas megyében; a csaknem 28 ezer hektáros termőterületből 1.500 hektáron már végeztek a betakarítással, az eddigi átlaghozam 4,8 tonna hektáronként. Elsőkét a korai fajtákat vágják le a "gyengébb" területeken, de a becslések szerint a nyári szárazság miatt 5 tonnásnál nagyobb termésátlagra a munkák végeztével sem számíthatnak. Az előző évekhez képeset negyedével kevesebb a napraforgó is, az olajipari célra termesztett növény átlaghozama 2 tonna volt. A földeken már elkezdték vetni a repcét, de a munkákat nehezíti a csapadékhiány. A tervek szerint az őszi növények vetésterülete idén eléri a 70 ezer hektárt, tavasszal pedig 59 ezer hektáron vetnek szántóföldi növényeket Vas megyében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!