A retró jegyében rendezik meg az idei Budapesti Nemzetközi Vásárt (BNV), emellett a fiataloknak szóló Kölyökparádét és - először - a Game4All videojáték-bemutatót október 3. és 7. között - jelentette be Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. Elmondta még, hogy a társaság a második félévben 10 kiállítást rendez, amelyekre 100 ezer látogatót várnak.
A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy a Hungexpo gazdasági szempontból is sikeres első félévet zárt idén, a társaság 2 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el, ami 45 millió forinttal több a tervezettnél. Ez idő alatt 1.947 kiállító mutatkozott be a Hungexpo kiállításain, 16 tematikában megrendezett vásárain, 80 ezer négyzetméteren. A Hungexpo kiállításait az első félévben 200 ezer látogató kereste fel - derült még ki.