Tovább csökkenhet a sertésállomány

Az elmúlt tíz év alatt közel 60 százalékkal csökkent a sertésállomány Vas megyében; a magas takarmányárak és az alacsony felvásárlási árak miatt pedig az állomány további csökkenésére kell számítani - mondta Lukács Zoltán, a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának mezőgazdasági főfelügyelője az MTI-nek. Az állattartásban a legnagyobb tételt a takarmányozás jelenti. A magas takarmányárak miatt tovább emelkednek a költségek, amit a feldolgozók az árakban nem tudnak érvényesíteni. Augusztus óta ugyan folyamatosan emelkedik a sertéshús felvásárlási ára, de a jelenlegi kilogrammonkénti 420-425 forint körüli felvásárlási ár még mindig az önköltségi ár alatt van, nem fedezi a költségeket - fejtette ki a felügyelő.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek