Vas megye négy programmal csatlakozott a rendezvénysorozathpz. A program hat hétig tart, vagyis november 11-én zárul. Az idei fesztivál kiemelt fontosságúnak tartja a vidéki múzeumok bevonását a programsorozatba, így 15 országos, 72 vidéki, 10 egyházi múzeum és újdonságként egy levéltár várja majd a közönséget. A rendezvény ebben az évben is Szent Márton napján zárul. Szombathelyen része a programsorozatnak a Vasi Múzeumfalu hagyományos Szent Márton Napi vására, de a Smidt múzeum is várja majd október 11-től a közönséget a felújított orvostörténeti kiállításával. A Savaria Múzeumban pedig két programot is kínálnak az érdeklődőknek. Október 26-án nyílik meg az általános képzőművészeti biennálé, és szintén ebben a hónapban jelenik meg egy tanulmány a múzeum kiadványában a Balaton vízének vizsgálatáról.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!