Új oktatótermeket avattak csütörtökön az Opel Szentgotthárd Kft. gyárában. A cég és a helyi III. Béla Szakképző Iskola és Kollégium még januárban állapodott meg arról, hogy a gyár területén közös oktatótermeket hoznak létre, ahol egyrészt az oktatási intézmény tanulóinak gyakorlati képzése, másrészt a gyár munkatársainak szakmai továbbképzése zajlik. A három oktatótermet a Vasi TISZK támogatását is igénybe véve részben a szakképző intézet szerelte fel az oktatáshoz szükséges eszközökkel, részben az Opel-gyárban alkalmazott speciális műszaki berendezésekkel töltötték meg. A műszaki oktatótermek szeptemberre elkészültek, így már a tanév elején megkezdődhetett három évfolyamon az automatikai műszerész technikus és gépipari mérnökasszisztens szakos hallgatók órarend szerinti, gyakorlati oktatása.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!