A Belügyminisztérium hősi halottjává nyilvánította Kenéz Imre rendőr törzszászlóst, akit csütörtökön halálra gázolt egy Hummer terepjáró sofőrje Apátfalván, Pintér Sándor belügyminiszter pedig posztumusz rendőr hadnaggyá nevezte ki. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy osztoznak a család fájdalmában, és a szervezet valamennyi épületére kitűzik a fekete zászlót. Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön a helyszínen elmondta, hogy a rendőrök 12:45-kor közlekedési ellenőrzést végezve akartak megállítani négy terepjárót. Az egyik Hummer vezetője azonban megpróbált elmenekülni. Egy motoros rendőr - mint utóbb kiderült, Kenéz Imre - utána indult, megelőzte, és meg akarta állítani a Hummert, a terepjáró azonban elütötte őt. A rendőr olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!