Ismét szakszervezeti diákcsereprogramot tartottak egy határon átnyúló projekt keretében. A találkozóknak az a célja, hogy az osztrák és magyar szakképző iskolákban tanulók megismerkedhessenek egymással, illetve hogy tapasztalatot cseréljenek. Magyar diákok már több alkalommal látogattak burgenlandi szakközépiskolákba valamint burgenlandi tanulók is voltak látogatóban Szombathelyen és Sopronban. Legutóbb a kismartoni szakközépiskola fodrászképzőjében tartottak közös képzési napot. Decemberben burgenlandi és magyar szakács tanulók találkoznak egymással.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!