Az aleppói kódex rejtélye Szombathelyen

Schőner Alfréd főrabbi "misztikus" előadásával indult a "Zsidónak lenni..." című szabadegyetemi sorozat Szombathelyen (az aleppói kódex az első héber nyelvű írás). A helyi zsidó közösség szervezői csütörtöki, nyilvános alkalmaikon beengedik az érdeklődőket az ősi vallás kultúrájába csakúgy, mint a hétköznapok történéseibe. A héten csütörtökön (okt. 18-án) két programot is szerveznek: 16 órától elindul a "Séták a szombathelyi zsidóság múltjában" sorozat, Mayer László levéltárossal: "Hol, s mi volt a gettóban?"; 17.30 órától pedig Szántóné dr. Balázs Edit a rabbiképző zsidó egyetem docensének előadását hallhatják a Bernstein Béla Kulturális Központban: "Eltűnt Zsinagógák Vas megyében" címmel. Részletes információ és program a www.szombathelyizsidohitkozseg.hu honlapon található.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek