Regionális vezérigazgató lesz a Vasi Volános

Papp László, a Vasi Volán vezérigazgatója lesz a térségünkben megalakuló új regionális busztársaság első embere – írja internetes forrásra hivatkozva az alon.hu. A Volán átalakítása után a jelenlegi 24-ből csak 7 társaság marad. Papp László várhatóan a Vasi, a Zala, a Kisalföld, a Bakony, a Balaton és a Somló Volánból megalakuló új céget vezeti majd. Hivatalosan csak két hét múlva nevezik meg a hét új társaság vezetőjét, ám annyit már lehet tudni, hogy az átszervezés október végére tervezett lezárását követően új autóbuszok érkezhetnek a volánhoz.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek