Vas megye vásárlóerőben megelőzte Győr-Mosont

A GfK Vásárlóerő tanulmányának idei eredményei szerint Magyarországon ma az egy főre jutó, évente elkölthető jövedelem 4.880 euro, egynegyede annak az összegnek, mellyel egy átlag osztrák egy évben gazdálkodhat. A legtehetősebb ország Lichtenstein, a legkevesebb pénzből pedig Moldova lakói gazdálkodnak. Az ország 19 megyéjét és a fővárost alapul véve mindössze hat megyében haladja meg a vásárlóerő az országos átlagot azzal együtt, hogy a főváros 30 százalékkal teljesít afelett. A rangsorban a fővárost követő Komárom-Esztergom megye immár második éve a 110-es érték felett teljesít és Fejér megye is megtartotta harmadik helyezését. Győr-Moson-Sopron megyében folyamatosan csökken a vásárlóerő értéke: a megye 2008-ig a második helyet tudta megszerezni, míg 2009 és 2011 között a negyediket, idén azonban már Vas megye is megelőzte.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek