Változások az autóbusz közlekedésben

A Vasi Volán tájékoztatása szerint az október 23-i ünnepi rendezvények miatt 16.45-17.50 óra között az „1”-es, autóbuszok nem érintik a Berzsenyi Könyvtár, Paragvári úti Iskola, Horváth Boldizsár krt. és MÁV Üzletigazgatóság elnevezésű megállóhelyeket. Az „1”-es, járatok a Horváth B. krt.-on a Kórház elnevezésű megállóhelyen állnak meg. 17.50-19.00 óra között valamennyi Vasútállomást érintő járatnál a Vörösmarty u.-i és Széll Kálmán u - imegállóhelyek is kimaradnak. Az ünnepség befejezése után visszaáll az eredeti forgalmi rend. A rendezők a lakosság és az utazóközönség megértését kérik.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek