Sikeres volt a Körforgó

A „Körforgó – szelektív forgatag” címmel elindított országjáró kampány valamennyi állomásán nagyszámú érdeklődő ismerhette meg és sajátíthatta el játékos formában a szelektív hulladékgyűjtés praktikáit. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. által szervezett, egy hónapon át tartó országjáráson összesen húsz városban töltöttek egy-egy napot. Szombathelyen október harmadikán jártak. A rendezvénysorozaton összesen 122 oktatási intézmény vett részt, országszerte csaknem 19 ezren aktivizálták magukat. A kampány teljes ideje alatt összesen 1522 mobiltelefon gyűlt össze, amiket ha állítva egymásra raknánk, az így keletkező oszlop magasabb lenne, mint a 196 méteres kékestetői tévétorony. A pedagógusok közül többen is jelezték, hogy a különböző tömegrendezvényeken is hasznos lenne a Körforgó – szelektív forgatag, hogy játékos formában hívja fel a látogatók figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára, hasznosságára.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek