Bajnai Gordon szerint "működik a hétköznapi megfélemlítések rendszere", egy pár ezres nómenklatúra próbálja az ország minden részét igazgatni, és nem válogat az informális módszerekben. A volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület elnöke az Index.hu-n olvasható interjúban elmondta, hogy sok szakember van, aki szívesen véleményezi anyagaikat, vagy vesz részt azok előállításában, mégsem szeretné az illető, hogy ez "látsszon", mert attól tart, hogy "egzisztenciájában bántódás érné". Bajnai kitért arra is, hogy sok ismerőse van, vállalkozók, munkavállalók, akik nyilvánvaló üzeneteket, zsarolásokat kaptak, van, akitől az üzletrészét is elvették.
A szocialista kormányt 2009 áprilisa és 2010 májusa között irányító politikus egy kérdésre válaszolva elismerte: a 2006. őszi események miatt van adóssága a balliberális koalíció szereplőinek. "A rendőrség képtelen volt elválasztani egymástól a tisztességes, demokratikus ellenzéki tüntetést, amit a Fidesz szervezett, a minden törvényt felrúgó, garázda elemektől. Minimum szakszerűtlenek voltak" - fogalmazott. Bajnai Gordon szerint minden demokráciában előfordul, hogy a rendőrség túllép a hatáskörén, és törvénytelenül jár el, de ebben az esetben elmaradt ennek a kimondása, a felelős rendőri vezetők elszámoltatása, és a politikai felelősségvállalás. Mint mondta, ez számára is tanulság, hiszen - bár nem volt köze a történtekhez - ott volt a kormányzatban.
A korábbi miniszterelnök szerint ugyanakkor bár a 2000-es évek eleje óta fokozatos a züllés a magyar demokráciában, 2010-ig működtek a fékek és ellensúlyok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!