Ma kezdődik a hajléktalanok téli ellátása

Ma kezdődik a hajléktalanok téli ellátása. A Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a fővárosban biztosan elindul az alapellátás, vidéken viszont egyelőre nem állnak rendelkezésre a szükséges források.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán jelentette be, hogy újabb pályázatot írnak ki a hajléktalanok integrációjára, önálló életvitelük segítésére. A 860 millió forint keretösszegű, a hagyományos ellátáson túlmutató pályázatra, amely egy hónapon belül jelenik meg, a Közép-Magyarországon kívüli régiókból jelentkezhetnek az ellátásban szerepet vállaló szervezetek. A téli ellátásokra felhasználható szokásos, kiegészítő pályázat pedig novemberben jelenik meg, mintegy 400 millió forintos keretösszeggel.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek