Még egy hónapig lehet regisztrálni

Még egy hónapig lehet regisztrálni az agrárkamaránál. Az új Nemzeti Agrárkamara megalakulása miatt a mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó szektor összes szereplőjének, a gazdasági társaságoknak, az őstermelők és az egyéni vállalkozóknak is kötelező regisztrálni november 30-ig. Az új törvény Vas megyében mintegy 5-6 ezer embert érint- mondta el rádiónknak Imre János a Vas megyei agrárkamara titkára. Ebből körülbelül 4 ezren már regisztráltak. De továbbra is várják a mezőgazdasági szektor résztvevőinek jelentkezését, hiszen ennek elmulasztása szankciókat von maga után - tette hozzá.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek