Sting musicalt ír egy épülő hajóról

Egy hajó megépítéséről szóló musicalen dolgozik Sting, és negyedszázados zenei múltjára visszatekintő idei koncertturnéját követően teljesen a zenés darab megírásának szenteli majd magát. A 61 esztendős zenész, a Police együttes egykori frontembere elárulta, hogy már dolgozik egy ideje a musicalen, sok új számot írt hozzá, és nagyon ösztönzően hat rá ez a munka, de még csak a kezdeteknél jár. "Teljesen ismeretlen terület ez számomra, de nagyon izgalmas" - idézte egy nyilatkozatát a The Daily Telegraph online kiadása. A The Last Ship című zenés darab Newcastle-ben játszódik, Sting szülővárosában. Főhősei hajógyári munkások, akik elhatározzák, hogy felépítik a saját hajójukat. Sting a héten a Back to Bass-koncertturné során Franciaországban szerepel. Mint elmondta: nem visszatekintős típus, éppen ezért, amikor össze kellett állítania 25 Years című gyűjteményes kiadványát, ösztönei ellenére, amelyek továbblépésre inspirálták, kényszeríteni kellett magát, hogy a múlttal foglalkozzon. Ugyanakkor hozzáfűzte: az a dolga, hogy estéről-estére ezeket a dalokat énekelje éppolyan szenvedéllyel és a feltárulkozás olyan élményével, amilyennel írta őket. A turné decemberben fejeződik be Jakartában. (Forrás: MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek