P. Erika részletes beismerő vallomást tett

Részletes beismerő vallomást tett kedden P. Erika, a kaposvári gyermekgyilkosság egyik gyanúsítottja, a megölt 11 éves fiú nevelőapjának volt élettársa. Erről Berlik Zoltán, a 47 éves nő kirendelt ügyvédje tájékoztatta az MTI-t.A nőt a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy két hajléktalannal együtt előre kitervelten, különös kegyetlenséggel meggyilkolta a múlt hétfőn eltűnt és szombaton holtan megtalált 11 éves, felsőmocsoládi Szita Bencét, volt élettársa nevelt fiát. Berlik Zoltán ügyvéd az MTI-nek elmondta: a kedd délelőtt 9 órakor kezdődött kihallgatás előtt hosszan elbeszélgetett a védencével, aki ezt követően teljes körű, részletes beismerő vallomást tett. A kihallgatás fél négyig tartott. Az ügyvéd közölte, hogy P. Erika a saját bűnösségére vonatkozóan is teljes, feltáró vallomást tett, de Berlik Zoltán arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a nő az esetleges felbujtói szerepét ismerte be, vagy azt, hogy ő követte el a gyilkosságot. (Forrás: NOl.hu)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek