Nemcsak a felnőttekre, de a legkisebbekre is gondoltak a Márton napi rendezvénysorozat szervezői, hiszen a kirakó ma és holnap is várj a város Fő terén az óvodásokat és kisiskolásokat. A Márton napi népi hagyományokhoz kötődő játszóprogram egy 9 helyszínre épülő pontgyűjtő verseny, melyben kirakójáték és szerencsekerék forgatás, ügyességi, egyensúlyozó és labdajátékok szerepelnek. Minden megoldott feladatért pecsét és a játék végén jutalom jár. A programot szabadtéri előadások színesítik, a kitartó érdeklődők pedig Márton bábot, bárányt és lámpást is készíthetnek. Ezekkel aztán részt vehetnek az esti lampionos felvonuláson. Grünwald Stefánia, az Agora igazgatója hangsúlyozta, fontos, hogy már gyermekkorban szerepet kapjon a helytörténeti nevelésben Szent Márton személye.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!