Jól vizsgáztak a védművek

Az elmúlt napokban a gyakorlatban vizsgáztak a nyugat-dunántúli folyók partján létesített védművek, amelyek bizonyították ellenállóképességüket - mondta Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője. Az árhullám már levonult, a védművekben esett károkat összesen 5 millió forintra becsülik, a helyreállításhoz már hozzáláttak. Arról, hogy mezőgazdasági területeken mekkora károk keletkeztek még nincs információ. Az igazgató azt MTI-nek elmondta: a Rábán az év során többször okoztak problémát a nagyméretű uszadéktorlaszok, ezért javítani kell a folyó átjárhatóságát, mind az élővilág, mind a vízen közlekedők számára. A Lapincs folyón igen jelentős volt a "feliszapolódás", ami növelte az árvízszintet. A szükséges medertisztításokat részben már elvégezték, részben a következő hetekben végzik: Mederkotrás zajlik a folyó szentgotthárdi szakaszán is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek