Tökéletes az új láthatatlanná tévő "köpeny"

Először demonstrálták sikeresen amerikai kutatók egy tárgy tökéletes elrejtését újonnan kifejlesztett eszközükkel, amely láthatatlanná tett a mikrohullámok számára egy centiméteres nagyságrendű hengert. A Duke Egyetem elektromérnökei 2006-ban jelentkeztek először hasonló láthatatlanná tévő eszközzel, az azonban még tökéletlenül fedte a tárgyakat.A Nature Materials című szakfolyóiratban közzétett mostani eredmény jelentőségét az adja, hogy többet tudhatnak meg a kutatók a fény és más hullámok természetéről. Ahogyan a hagyományos vezetékek utat nyitottak a száloptika előtt, úgy forradalmasíthatja az új anyag a fény és más hullámok továbbítását. (Forrás: MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek