Már hetedik alkalommal szervezték meg az Iseum Savariense programját, ahol az utóbbi időszak feltárásai, kutatásai kerülnek a nagyközönség elé. A konferencia előadásain elsősorban azok a fiatal kutatók tartják, akik a közelmúltban kezdték a szakmát, többek között a Savaria Egyetemi Központ két régész technikus hallgatója is előadást tart majd. Csapláros Andrea, az Iseum Savariense igazgatója elmondta, hogy a konferenciák anyagából kiadványt szerkesztenek, ezeket aztán majd az oktatás területén is fel lehet használni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!