Az országgyűlés a járások kialakításáról, valamint az egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényben úgy rendelkezett, hogy a települési önkormányzatok mindazon vagyona és vagyoni értékű joga – amelyek az önkormányzatoktól átvett államigazgatási feladatok ellátását biztosítják – 2013. január 1-jén a Magyar Állam ingyenes használatába kerülnek. Az Őrségi Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa határozott úgy, hogy a törvényi és a finanszírozási helyzetben beállt változások miatt a munkaszervezeti feladatok ellátása más szervezeti formában gazdaságosabb. A munkaszervezet jogutód nélkül 2012. december 31-én megszűnik. Ugyancsak megszűnik a szervezet vezetőjének és egy alkalmazottnak a munkaviszonya. A létszámleépítés várható támogatása miatt szükségessé vált a fenntartó önkormányzatok azon nyilatkozata, hogy számukra munkát biztosítani nem tudnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!